Jánosháza

Jánosházi Közös Önkormányzati Hivatal

9545 Jánosháza, Batthyány u. 2.
Telefon: +36 95 551-210
Fax: +36 95 551-213
E-mail: hivatal@janoshaza.hu

Március 15.

Ezen a napon az 1848/49-es magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15. jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Először 1927-ben nyilvánították hivatalosan Nemzeti ünneppé.
A bécsi forradalom híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is. 15-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Alig néhányan indultak el Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához, ahol cenzúra nélkül kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét a Nemzeti Dal-t. Délután nagygyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé, ahol már több tízezer ember jelent meg. Itt felolvasták a 12 pontot és Petőfi is elszavalta költeményét. Ezután a Várba vonultak, hogy a Helytartótanáccsal elfogadtassák követeléseiket. Ez teljes mértékben sikerült, így vér nélkül győzött a forradalom. Az összegyűlt tömeg követelésére Táncsics Mihályt is szabadon bocsátották.
Március 15-én minden megemlékező kokárdát tűz a ruhájára. Ez a hagyomány a francia forradalom nyomán keletkezett, a magyar szabadságharcosok viseltek először nemzeti színű szalagot.

Az 1848. március 15-én kitört forradalom és az ezt követő szabadságharc a magyar történelem legkiemelkedőbb eseményei közé tartozik. A majdnem két éven át húzódó eseménysorozatnak van egy olyan eleme, amely visszatekintve csekély, ám akár történelemformáló is lehetett volna, amely Jánosháza nevét így is beírta a történelem könyvekbe (szerk.),  amely a megérdemeltnél mindig kevesebb figyelmet kapott, ám jelentősége több mint 160 év távlatából is óriási: ez gróf Batthyány Lajos magyar miniszterelnökké történő kinevezése.
Március 15-én – a pesti forradalom híréről még nem tudva – az országgyűlés küldöttséget menesztett Bécsbe V. Ferdinánd királyhoz az ellenzék követeléseit tartalmazó felirattal. A Pozsonyban hajóra szálló politikusok sorában ott lépdelt maga Batthyány Lajos is, a felirat többek között az ő miniszterelnöki kinevezését is sürgette. A korlátolt képességű király rábólintott a követelésekre és értesítette István főherceget, a nádort, hogy a „független felelős Ministerium” felállítására tett javaslatot is elfogadja, ám Batthyány kinevezése – aligha véletlenül – kimaradt a válaszból. A döntő lépés megtétele – addigra már Bécsbe ért a pesti forradalmi események híre – István nádorra maradt. Ő meglehetős bátorsággal vállalta a döntés felelősségét, és élve a ráruházott teljhatalommal, a „független magyar ministerium elnökévé”  Batthyány Lajost nevezte ki.
A döntést tartalmazó irat fogalmazványát és tisztázatát a Magyar Országos Levéltár őrzi. Mindkettő március 17-én kelt. A történelmi idők feszült pillanatairól árulkodik a dokumentumok egyszerű külleme: jelentőségüket kizárólag tartalmuk tükrözi, a díszes formákra nem ügyeltek. A sietve papírra vetett fogalmazvány – Batthyány neve pl. a téves Bathiányi formában szerepel rajta – nem a nádor kézírása, de maga módosított a szövegen. Eredetileg az állt benne, hogy a király „önt a törvények értelmében […] kegyelmesen kinevezni méltóztatott és önt ezennel felhatalmazza”, de ezen végül finomított: „engemet felhatalmazni méltóztatott, hogy Őnt a’ törvények értelmében…” A tisztázat a nádor saját keze írása.
Batthyány elfogadta a megbízást és 1848. április 2-án terjesztette fel kormánya névsorát – Deák Ferenc, herceg Esterházy Pál, báró Eötvös József, Klauzál Gábor, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, gróf Széchenyi István, Szemere Bertalan – jóváhagyásra. A kabinetben a reformkori magyar politika – nem mindenben azonos állásponton levő, számos kérdésben különböző nézeteket képviselő – vezéralakjai kaptak helyet.
Magyar kancelláriai levéltár – Magyar Királyi Kancellária regisztratúrája – Acta praesidialia ( A 45)– 1848 Nr. 173.
Batthyány miniszterelnökként is konok következetességgel képviselte álláspontját, de a rá nehezedő terhek – a radikálisok támadásai, a tárgyalások a kétkulacsos politikát folytató udvarral, a Bécs által burkoltan támogatott Josip Jellačić horvát bán törvénytelen fellépése, majd fegyveres támadása, miközben az Itáliából hazatérő Mészáros Lázár helyett május derekáig a hadügyminiszteri teendők is rá hárultak – miatt nem felelhetett meg egyszerre az uralkodóhoz való hűségnek és az épp a király által szentesített áprilisi törvényeknek.
A Jellačić megbékítésére tett kísérletének kudarca, illetve Franz von Lamberg magyarországi főparancsnoknak a pest–budai hajóhídon történt meglincselése után Bécsbe sietett, és 1848. október 2-án lemondott.
Visszavonulása időlegesnek bizonyult: csatlakozott a Vas megyei nemzetőrséghez, majd a sárvári kerület újra képviselőjévé választotta. Az év végén javaslatot tett arra, hogy a további vérontás elkerülése érdekében menesszenek küldöttséget herceg Alfred von Windischgrätz cs. kir. főparancsnokhoz, aki azonban nem fogadta őket.

1849. április 27-én, egy pénteki napnak a késő délutánján, Somlóvásárhely felől osztrák katonáktól közrefogva 18 szekér érkezett Jánosházára. A politikai foglyokat szállító menet a jánosházi vendégfogadó udvarára kanyarodott be.

A politikai foglyok kilétéről, történetéről és a hadihelyzet alakulásáról ekkor a jánosháziak még mit sem tudtak. Nem kellett azonban sok idő ahhoz, hogy többek számára is világossá váljon, hogy a lovaskocsin szállított három gróf egyike – Zelenszky László és Károlyi István mellett – nem más, mint a sokak számára személyesen is ismert ikervári földesúr, gróf Batthyány Lajos volt. 

Az esti és éjszakai órákban Jánosházán és környékén nagyszabású népmozgalom bontakozott ki, melynek célja Batthyány és társainak kiszabadítása volt. Az összegyűlt tömeg körülvette a vendégfogadót, s vezetőik követelték Batthyánynak és fogolytársainak a kiadását. Az őket őrző katonák vezetője, Langh kapitány a tömeg értésére adta, hogy élve vagy halva, de a foglyokat tovább kell szállítania, és felkérte Batthyányt, nyugtassa meg a tömeget. Ő a fogadó tornácának korlátjához lépve, eleinte kissé remegő hangon, majd egyre magabiztosabban tett eleget a parancsnak. Kijelentette, hogy nem fél a bíróság ítéletétől, és kérte a tömeg szétoszlását. Rövid beszédét – kezét a szívére téve – így fejezte be:

„Köszönöm a hazafias jóindulatot, melyet irántam és előttem többnyire még ismeretlen fogolytársaim iránt itteni ünnepélyes, de mindnyájunkra vészessé válható megjelenésükkel tanúsítottak. Isten áldja meg önöket a jóindulatért még késő unokáikban is, de éppen ennek az Istennek, a kiben mindnyájan bízunk, szent nevében kérem önöket, barátaink, hagyjanak minket, a mint eddig az ország fővárosából idáig békében jöttünk, békében vonulni tovább is. Ne kívánják halálunkat idő előtt, s ne idézzék föl, a mint már mondtam s most könyörögve újra mondom, a mit kerülni lehetetlen volna, Jánosházának végpusztulását.”

Ez volt Batthyány utolsó nyilvános szereplése. 

Batthyány Lajost 1849 januárjában Pesten elfogták, koncepciós perben halálra ítélték, és 1849. október 6-án, a második bécsi forradalom évfordulóján a pesti Újépületben kivégezték. Hogy elkerülje a megalázó akasztást, nyakát megsebezve öngyilkosságot kísérelt meg, így sortűz végzett az első magyar miniszterelnökkel, akiből békésebb időkben sikeres államférfi válhatott volna.